Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Markó Róbert a Budapest Bábszínházban rendezett A csillagszemű juhásszal szerepel a legjobbak között gyerekelőadás kategóriában. STUBER ANDREA INTERJÚJA. Revizor: 2009-ben adták át először a színikritikusok a díjaikat ebben a mostani, három várományosos, nyilvános gála formában. Azon a nyolc évvel ezelőtti esten – amelyet Tengely Gábor rendezett a Budapest Bábszínházban – Markó Róbert fiatal kritikusként és műsorszervező segéderőként vett részt. Most pedig, mint frissen végzett rendező, lehetséges, hogy díjat vesz majd át. Ez…Markó Róbert: …ez fantasztikus. R: Gondoltam is, hogy ez a csúcs, talán itt kellene abbahagyni, és elmenni Franciaországba, pékséget nyitni vagy egy kis éttermet, s ott magyar ételeket főzni a franciáknak. De nem gondoltam komolyan. R: Olvastam, hogy azon a bábszínházi díjátadón fedezte fel a bábszínházat, akkor kapott kedvet a mű Vagy talán inkább az volt döntő jelentőségű, hogy nagyon vonzó színházi alkotókkal ismerkedtem meg.
Az időtényező ezt megelőzően is fontos. Számomra talán a kommunikáció a legfárasztóbb eleme a munkának, de ha olyan tervező alkotótársakkal dolgozom, akikkel már gyakorlottan jók vagyunk a közös gondolkodásban, akkor minden gyorsan és gördülékenyen megy. Viszont az új ember meg inspirál. Ha ismerős társulattal dolgozom, akkor könnyebben választok új tervezőket. Természetesen az is fontos szempont, hogy maga az anyag mit követel meg, milyen alkotót kíván. Például amikor Misi mókust rendeztem Zalaegerszegen – mert a győri igazgatóm, Kocsis Rozi elenged más színházakba rendezni, ami markáns jele az ő emberi nagyságának –, akkor pont azért kértem fel Boráros Szilárdot, mert őneki nem stílusa a Misi mókus. Épp azt céloztam, hogy a hagyományos bájos misimókusságtól eltérjünk. A Budapest Bábszínházban A csillagszemű juhásznál pedig nagyszabású bemutatóra készültünk – 14 szereplő! vidéki bábszínházak társulatában összesen nincs ennyi színész! – és tudtam, hogy a monumentális, egy gesztusú díszlet tervezését Cziegler Balázs kiválóan érti.
Műanyagszegény a díszlete és second hand a jelmeze. Ez az attitűd mennyire ragadt rád? – Inkább a privát életben ragadt rám, tehát igyekszünk hulladékmentesen, csomagolásmentesen, környezettudatosan élni. Amit megeszünk vagy amiből ételeket készítünk, azt igyekszünk 30-50 kilométeres körzetből beszerezni, mérsékelni a húsfogyasztást, vagy csak környezettudatos gazdaságból beszerezni. A színházban ez nagyon nehéz. Fölnézek Annára azért, ami ezzel a Rügyek és gyökerekkel sikerült. Például tejalapú festékeket használtak, tehát nem szintetikus anyagokat. Miközben tényleg húsba vágó probléma, de azt gondolom, hogy még nincs a színházi apparátus felkészülve arra, hogy így működjön. Szóval fejlesztendő terület, amivel tényleg foglalkozni kellene színházi alkotóként is. – Említetted, hogy amiből ételeket készítetek… erről jutott eszembe, hogy te remekül sütsz és főzöl, és különböző gasztrokurzusokba is beiratkozol. Két éve a színikritikusi díjkiosztón a díjátadók és a díjazottak elkészítettek a színpadon egy kondér paprikás krumplit.
Azért nyúlnak a bábszínházak gyakran népmesékhez, mert azok például ilyen történetek. Nyilván évszázadok alatt egyszerűsödtek, csiszolódtak le a mai formájukra. És ugye a mese alapvetően nem gyerekműfaj, hanem össztársadalmi. Innentől azt kell tudni, hogy mi a legalsó korosztály, akinek az előadást csináljunk. És hogy ők dramaturgiailag, fejlődéslélektani, pszichológiai szempontból mit értenek meg. Egy ovis még, teszem azt, nem érti az időbeli ugrást, a flashbacket, nem tud több főszereplőre fókuszálni. Muszáj neki egyenes vonalú történetet felépíteni egy hőssel, egy központi problémával. Értse meg a történetet, a történet erejénél fogva aztán majd a szülők, a nagyszülők, a nagyobb testvérek is bekapcsolódhatnak. Ennek persze sok útja van, dramaturgia, képzőművészet, zene, mindenféle társművészetek hozzákapcsolásával, de hát a cél mégis az, hogy a célközönség értse a történetet, és mégis hagymahéjszerűen, több jelentésréteg rakódjon rá az eredeti történetre. Veszek egy központi problémát, mondjuk a halál, a kirekesztés vagy a határátlépés.
Archívum Térben és időben, években is, földrajzilag is kalandos, de megindító is, amit eddig megélt. Néha az az érzésem, hogy elveszek mögötte a térképen, az évszámokat viszont ő maga is keveri. Mentségére legyen mondva: utaztak, költöztek, jöttek-mentek, vándoroltak eleget. Mármint családilag. 2009. augusztus 26. 04:00 Térben és időben, években is, földrajzilag is kalandos, de megindító is, amit eddig megélt. Mármint családilag. A szüleivel és a bátyjával. Markó Róbert története a Csallóközből indul, s a Szombat esti lázzal kulminál. Egyelőre. De a történet, amely a Csallóközből indul, nem egészen az övé. Inkább a szüleié. Balonyi az édesapja, felsőpatonyi az édesanyja, ő viszont már Ausztráliában született. "Hogy Dunaszerdahelyen vagy Pozsonyban találkoztak-e a szüleim, azt nem tudom, de egy rövid időt Pozsonyban töltöttek, onnan disszidáltak 1980-ban. A bátyám szökés közben, Ausztriában született, én nyolcvanháromban, Melbourne-ben. Nekem az volt a természetes közegem, a kinti világ.
Mi Az Az Osztatlan Képzés, 2024 | Sitemap