Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója felkavaró olvasmány. Egy sok-sok tragikus fordulattal teli életút legfontosabb tíz évét, a házasságkötésüktől Radnóti temetéséig tartó időszakot mutatja be mindenki iránt egyformán kíméletlen őszinteséggel. FAZEKAS SÁNDOR ÍRÁSA. Ferencz Győző és Nagy Zsejke közös munkája nyomán nagyon fontos dokumentum jelent meg 2014 decemberében, a Jaffa Kiadó gondozásában Radnóti Miklós életéről. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni kötete azonban jóval több, mint lábjegyzet a nagyszerű költői életműhöz: amellett, hogy gazdagítja a versekről – köztük a legnagyobbakról is – meglévő ismereteinket, hihetetlenül sokféle irányba kérdez és vádol ez a szöveg, amely napjainkban is különösen aktuális. Ferencz Győző nagyszerű utószavában tárgyilagosan összefoglalja a Gyarmati Fannival és művével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, így mi most eltekintünk ettől, csak annyit jegyzünk meg, hogy ez a zárkózott asszony, aki már 1945 augusztusában, férje halálhírének hallatán hívta és kívánta a halált, nem kevesebb, mint hetven évvel élte túl férjét.
Mi van benne? Miért nem ír? Miért nem közli, mit gondol, mit érez? Jaj, ha nem volna senki ember körülöttem, igazán nem tudom, hogy viselném el. Hát persze, hogy elviselném. Mindent elvisel az ember, csak később, később ébred tudatára. (1944. május 28. ) Az igazán pokoli részek 1944 végétől következnek, miután jönnek a "felszabadítók". Az éhezés, az erőszakolások, a fagyok közepette Fanni csak azzal vigasztalja magát, hogy a szenvedéseivel talán megváltja férjét, akiről még hónapokig nem tudja, hogy már rég halott. Az első megerőszakolásakor még örül, hogy könnyen megússza, de van olyan ruszki, aki meg is veri. Szégyelli lilára vert, feldagadt képét is, meg azt is, hogy a szétbombázott, betört ablakú lakást nem tudja rendben tartani. Minden szanaszét szórva, az a kevés is, amit ki tudtam menteni. Mindez nem számít, mindent könnyedén veszítenék el, csak Miklós jöjjön haza. Most már itt születik előttünk az új világ, és állandó életveszélyben lapulunk ennyi ideje már, bombázások és ágyúzások közepette, de semmi-semmi nem fontos, csak Miklós.
Fenét nem lehet. Az ő embereiknek, akik kedvesek valamelyik ottani főembernek, minden alap nélkül esetleg – folyton jön írásuk. Mi csak a magunk könyökével verekszünk. Elég nehéz lesz. Nem bánom én, csak már legyen valahogy. Dühös vagyok Budayra. Eltemeti a könyvet, nem ír róla. Érzéketlen róka az is. Mindenem, aludj jól! Február 14. Csütörtök Reggeli sietés. Órák után Hermivel kimegyek síelni egyedül. Mik Lecsóéknál21 búcsúebéden. Utaznak Egyiptomba és Palesztinába. Hát érdemes nekik? Elég kellemes sí-nap, nincs nagy hideg, és Hermi is valamivel könnyebben megy. Csak egy egész egyszerű esésénél bőg, nem tud felállni, és én is megfeledkezem magamról és erősen szidom. Utána, mint mindig, nekem fáj. Elég későn, 5-re érek haza, és már vár a növendék. Lóhalálában hozzáfogok, közben Mik is hidegen telefonált, és érzik a szemrehányása, hogy miért kellett kimennem. Hiába, ezen mindig fog támadni veszekedés. Itt ütközik a "család és ő, aki előtt ez teljesen érthetetlen, mert sohasem élt benne.
Versek is jöttek hárman, szép egymásutánban, és most próza van soron, kritikák. A múltkor egy szép Illyés-kritika, most pedig Füst-tanulmány a Gondolatnak. 2 Félünk, hogy túl szelíd lesz nekik. Elkerülhetetlen náluk a dialektika. De ha ez kívánkozott. Legfeljebb nem hozzák, hozza majd más, mi történhet. Tegnap Gyula3 utálatos nagyképű volt a Fejtő-cikkel4 kapcsolatban. Haragudtam rá. Olvasatlanul, közvetett vélemény alapján hülyeségnek mondta. Sokszor bizony gorombábbnak kellene lenni az emberekkel, mint merek. Nem is merésről van szó, inkább buta, túlzó tapintatról. Anyuska este rosszul van, hamar hazajövök. Este utcán még találkozás Berend Klárival, kis lelkiismeret-furdalást ébreszt. Mindig gúnyos egy picit, érthető. Február 11. Hétfő Délelőtt lótó-futó munka, Gladys5 nincs itt, de jó már benne lenni a hétfőben. Vasárnap este elválni sokkal rettenetesebb minden kezdésnél. Ha legalább együtt mehetnénk haza egy ilyen szép vasárnap, és drága nyugalomban alhatnánk egymás mellett. Úgy kívánom ezt, és olyan elérhetetlen még mindig.
Nélküle nem tudnék új életet építeni. december 12. ) És mégis épít, mert lassan rendeződik az élet, hamar újra munkát kap, de 1945 márciusáig folyamatos reménykedéssel telnek a napjai. Olyan elmondhatatlan, húsomba, csontomba, velőmbe ható fájdalom az, hogy nincs mellettem, egyedül vagyok, nélküle vagyok, hogy ezt nem lehet leírni, kifejezni. – Csodálatos teleholdas esték tegnap óta. Az ablakhoz feszítem a homlokom, de olyan kegyetlen a téli világ odakint, olyan halálos hó, szemben, a Ludovika tetején az odébb költözött légóütegek maradványaképpen félig hóba süppedt karosszékek. Egy csapzott civil nagy mosdófazékba havat szed az utcán. (1945. január 28. ) Mik, drága mindenségem, minden lélegzetvétellel nehezebb, hogy nem vagy itt. Beszélek itt-ott boriakkal, hullahegyekről beszélnek. március 13. ) Lassan áll össze benne a kép: jönnek a hírek a kivégzésekről, a tömegsírról, egyre kevesebb a sorai között a hátha. A gyász elnyúlik, mert összefolyik a reménnyel. Aztán mindkettő elmúlik. Május 5-én már misét mondat Miklósért.
Elmondtam Miknek a kételyeimet, és fájt neki, de rögtön megmagyarázott mindent, és megnyugodtam. Igaza volt, amikor arról beszélt, hogy az ilyen kijelentések hangoztatásakor meg kell nézni az embert, ki az, aki mondja. Az, aki magát akarja igazolni az ilyen beszéddel. Azután beszélt arról, hogy Illyéssel találkozott megint. Kicsit elégedetlen voltam, mert a Válasz tegnapi számában a Hajnalt hozták. Gyönyörű az is, de nem első közlésre, ilyen helyen reprezentálni kell. Hajlandók vagyunk azt hinni, hogy szándékosan csinálta az Illyés is ezt, de nem lehet felelősségre vonni, angolna-ember, mint mondják, én nem ismerem. Azután fáradtak vagyunk a hosszú dumától, hazamegyek két órát leadni. Este Erdődi84 jön fel. Két napra Pestre jött. Mik türelmetlen és igazságtalan hozzám, szemrehányást tesz, hogy nem írtam le idejében a verseket, amikre már régen vár, gépen. El van rontva az estém. Merev és szomorú a hangulat mindig, ha az Erdődi itt van. Ő az eleven lelkiismeret. Tudom, hogy irigyel bennünket, de nem mulasztja el az alkalmat, hogy emlékeztessen arra: Mik nem végez eleget, nem teszi meg a kötelességét mindenkor.
Mi Az Az Osztatlan Képzés, 2024 | Sitemap