Hirtelen eszébe jutott, amit Izzie-nek mondott a patkányokról. Egy kicsit megborzongott. A patkányok akkor támadnak, gondolta, ha sarokba szorítják őket. Úgy érezte, hogy a cső már nem vízszintesen halad, hanem enyhén emelkedik. Egyszer csak Izzie váratlanul megállt, a fénysugarat felfelé irányította és így szólt: – Megérkeztünk. Mick követte szemével a zseblámpa fényét, amely a betoncső tetején egy függőleges lyuk nyílását világította meg. Egy kibúvó nyílás van a másik végén, magyarázta Izzie. – Sajnálom, de fel kell, hogy álljak a válladra. Felállt a csőben, felsőteste eltűnt a függőleges aknában. Mick odaguggolt eléje. A vállára emelte Izzie lábát, aztán erejét megfeszítve megpróbált felállni. Közben felnézett. Izzie egy fémlap felületét tapogatta. Ez lehet a kibúvó nyílás fedele, gondolta Mick. – Most vigyázz, mert megpróbálom kinyitni – kiáltotta Izzie. Mindkét tenyerét nekifeszítette a nehéz fémlapnak, és felfelé nyomta. Mick karjaival kitámasztotta magát a cső két oldalán, hogy biztosabban álljon.
– És hogy jövünk ide mi? – kérdezte Helen. – A Genic szektor nevű körzetben heves vita tört ki, valami belüggyel kapcsolatban. Az egyetlen dolog, amiben a két fél egyetért, hogy a kérdést tökéletesen kívülálló személynek kell eldöntenie, csakhogy ilyet a birodalomban nem találtak. Végső kétségbeesésükben úgy határoztak, hogy odarángatnak majd valakit a birodalmon kívülről. – Abban is határoztak, hogy a döntőbírók ne felnőttek legyenek, mert. hát kétségtelen tény, hogy egyetlen felnőtt sem képes száz százalékig elfogulatlanul ítélkezni. Éppen úgy, mint itt, a politikusok ott is grandiózus ötletekkel jönnek elő, de a problémák megoldásának gondját persze a kisemberekre hagyják. Ez az ügy a főnököm asztalán landolt, ő meg átpasszolta nekem. – Úgy érted, hogy itt ülve kell határoznunk egy tőlünk fényévekre, a világűrben folyó vitáról? – hitetlenkedett Fritz. – Nem, nem itt ülve. Velem kell jönnötök Palassanba, a Galaktikus Birodalom fővárosába. – Affenébe! – szaladt ki Fritz száján, de hát ez volt minden, ami az eszébe jutott.
És mi van Tubsszal? Tubs felettébb kiábrándultnak tűnt. – Épp most próbáltam ki egy ismert karateütést a szék karfáján, de csak a kezemet vertem be, de nagyon – morogta. Az ikrek csak nevettek rajta. – Nem érzel mégis valami változást? – Nem, egyáltalán nem. Grigorian hitetlenkedve ráncolta szemöldökét. – Azt kétlem – jelentette ki. Kihúzta az egyik íróasztalfiókot és elővett belőle valamit. Körülbelül teniszlabdányi méretű volt, sikamlós, csillogó bőrrel, mely kissé hasonlított a fókaprémre. – Kapd el! – mondta, és odadobta Tubsnak. Tubs elkapta, és bizonytalanul tapogatta a valamit. Azután gondolt egyet és felültette a vállára. A furcsa jelenség kényelmesen letelepedett Tubs nyaka hajlatában, karcsú formát öltve. – Globnak hívják – közölte Tubs. – Úgy hiszem – mondta Grigorian –, hogy te Öntörvényű vagy. Az Öntörvényűek és a labdacsok között mindig kölcsönös vonzalom alakul ki. – Megnézhetem? – kérdezte Helen. Elvette a labdacsot Tubs válláról és alaposan megvizsgálta. Úgy tűnt, a prémes szőrzet megszakítás nélkül, a teljes testfelületet beborítja.