Mi Az Az Osztatlan Képzés
Az ADHD magatartászavar jellemzője az állandó halogatás, a feladatok befejezésére való képtelenség, a csapongó gondolatok, valamint a test és szellem nyughatatlansága. A zavart leggyakrabban gyerekkorban ismerik fel, ám egyre több felnőttnél, köztük egyetemistáknál és munkájukban sikeres embereknél is diagnosztizálják. Leonardo da Vinci-szobor Firenzében Fotó: Shutterstock Leonardóra gyerekkora óta jellemző volt, hogy nem tudott kitartóan dolgozni a feladatain. Életrajzírói és kortársai szerint állandóan mozgásban volt, egyik munkáról a másikba ugrott. Mint a legtöbb ADHD-s, nagyon keveset aludt, éjjel-nappal folyamatosan dolgozott, gyorsan váltogatva a rövid szunyókálások és ébrenlétek ciklusait. Ugyan művésztársai és patrónusai, köztük X. Leó pápa is beszámoltak arról, hogy viselkedése szeszélyes volt, munkáit nem fejezte be, közvetett bizonyíték is utal arra, hogy Leonardo agya másképp volt huzalozva, mint az átlag: balkezes és valószínűleg diszlexiás volt, ami szintén jellemző az ADHD-ra.
De mindegyik a három lábán áll, csak a ló egyik mellső lába emelkedik lépésre. Leonardo mesterének, Verrocchiónak példáján látta, hogy a két lábon ágaskodó ló a szobor nagy tömege miatt eleddig megvalósíthatatlannak tűnt, ezért ő maga erre az újításra tett kísérletet. Amikor Francesco Sforza milánói lovas-szobrán dolgozott (1493), csak a hatalmas agyagmodellel végzett, amelyet aztán a várost megszálló francia zsoldosok elpusztítottak. Milánóba visszatérve Giangiacomo Trivulzio síremlékére kapott megbízást (1513), de ez sem készült el. Megmaradtak viszont mindkét feladathoz tartozó vázlatrajzok, amelyek igen hasonló mozdulatban ábrázolják az ágaskodó lovast, mint a budapesti kisplasztikán. Feltehető, hogy a Szépművészeti Lovasa műhelymodell lehetett a nagy bronzöntvény elkészítéséhez, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a kis bronzplasztika belsejében a tökéletes kiegyensúlyozás érdekében meghagyott anyagtömb. Ugyanilyen módon a kisplasztika az ábrázolás hitelessége szempontjából is segíthette Leonardót a firenzei városháza falára festett Anghiari csata című képének (1505) ló-ábrázolásaihoz.
A reneszánsz mesterrel együtt szorgalmazzák az Isten ujjlenyomatának, a természetnek megismerését és a tudományoknak művelését. Ugyanakkor a teremtésre tekintő ember korrupcióban elhomályosult szeme nem képes meglátni azt, ami Istenben láthatatlan. Ezért az arányok harmóniája, a báj statikus graziá-ja, valamint az emberben feltételezett virtù önhitt képessége helyett a reformátorok a gratiá-t mint az isteni kegyelem dinamikáját emelik ki. Isten eleve elrendelésében az emberi akaratnak és tekintélynek semmi szerepe nincsen, csak a mindent megelőző kegyelemnek. A személyes Megváltó hívására a mellette való döntés tesz az általános emberiből személlyé, s válik az egyszeri személynek különös, töredékes és múlandó élete az üdvösség útján megszenteltté. A kép és szöveg vitájában pedig a reformátorok egyértelműen a szónak (la Parola), az isteni Igének adják vissza a jelentőségét, mégpedig azzal a radikális megállapítással, hogy csak a cselekvő Ige által létezik a világ és annak képe, valamint csak az írott Ige, a Szentírás szerint értelmezhető helyesen a természet artisztikuma is, és nem pusztán annak tapasztalatával.