Mi Az Az Osztatlan Képzés
Befogásukkal értelmetlenül kiszakítjuk őket a normális fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozunk nekik. A helyszűke (és a ragadozóveszély) miatt a fészket a fejlődés koraiszakaszában elhagyó fiókák (a következő két képen fekete rigó)a közeli sűrű... A tyúkfélék, a ludak és récék fiókái - utóbbiak a főváros belterületein is gyakoriak - fészekhagyók, a kikelést követően néhány órával elhagyják a fészket, és a szülők vezetésével - a vízimadarak - a közeli tavakra, folyószakaszokra húzódnak, ahol kevés ragadozó fenyegeti őket. Ezeknek a fajoknak a fiókái születésüktől önellátók, maguk keresik meg a táplálékukat; a testvérek közelsége és a szülők jelenléte a ragadozók elleni védelem és a túlélés szabályainak megtanulása miatt fontos. Ha a településen ilyen réce családdal találkozunk, az a legjobb, ha segítünk nekik (terelgetés) eljutni a legközelebbi vízhez (általában ennek közelében költenek). Melyik fiókát kell menteni?
Szöveg és fotó: Nagy Gábor A cikk borítóképét készítette: Németh Máté (Feketerigó tojó)
A részleges fészekhagyó madarak fiókái gyakran a szülők riasztó hangjára ugrálnak ki a fészekből, és ezzel – mintha egy ajtó záródna be – egy korszak is lezárul az életükben. Ezért nem nagyon érdemes a visszahelyezésükkel kínlódni, mert szinte bizonyosan nem maradnak meg ott, amint elvesszük a kezünket, az első zajra rugóként pattannak ki. A magányosan kóborló fiókák (a képen feketerigó-fióka) szinte soha nem árvák, hanem a faj túlélése szempontjából fontos "szétszóródni és túlélni" biológiai parancsnak tesznek eleget (Fotó: Orbán Zoltán). Ez a korai fészekelhagyó viselkedés a baglyokra, és bár kisebb mértékben, az odúköltő fajokra (cinegék, verebek, seregély stb. ) is jellemző. Ezeknek a madaraknak a repülni még nem vagy csak részben tudó fiataljai fejlett ösztönös rejtőzködő és túlélő biológiai programmal rendelkeznek. Keresnek maguknak egy jó búvóhelyet, és ott keveset mozogva meghúzódnak, majd meghallva az eleséggel érkező szülők hangját, válaszolnak erre, így tudatva az öreg madarakat a búvóhelyükről.
Hogyan fogjam meg? A megmentendő fiókák egyik legfontosabb jellemzője, hogy megfogásuk egyszerű, gyakorlatilag csak fel kell venni őket a földről. Ha a madár nem fér el a markunkban vagy nagyon agresszív a legjobb, ha egy pokróccal, ronggyal, ennek hiányában pulóverrel vagy inggel borítjuk le. A fej letakarása jótékonyan megnyugtatja még az ilyen vad állatokat is és egyszerűbbé teszi a megfogásukat. Szállítás és elhelyezés Nagyon kicsi, csupasz fiókák esetében egy műanyag margarinos dobozt béleljünk ki száraz fűvel vagy papírzsebkendővel, és ebbe a mesterséges fészekbe tegyük a csöppségeket. Ha hűvösnek érezzük az időt, az etetések közti szünetekben egy könnyű ronggyal vagy papírzsebkendővel letakarhatjuk a fészket. Tollasodó vagy már tollas fiókánál egy sok szellőző lyukkal ellátott papírdoboz a legjobb szállító, és rövid távú elhelyezési hely. A lecsukott tetejű doboz védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű környezete segít megnyugtatni a madarakat. A dobozba érdemes néhány marék füvet, szénát vagy szalmát tenni, de az újságpapír bélelés is jó az ürülék felszívásához (naponta cseréljük az almot!
Keresnek maguknak egy jó búvóhelyet, és ott keveset mozogva meghúzódnak, majd meghallva az eleséggel érkező szülők hangját, válaszolnak erre, így tudatva az öreg madarakat a búvóhelyükről. A fiókák természetes halandósága a szülői gondoskodás, az általuk megtanított viselkedési és túlélési szabályok ellenére is igen magas. Tapasztalatlanságuk, a ragadozók, a balesetek és betegségek miatt százból alig egy-kettő éri csak meg az egy éves kort (ezért is van a kis és közepes testű fajoknak évente akár két-három költése is). Miért különösen rossz a felesleges mentés? Mindezek alapján könnyen belátható, hogy az ember által felnevelt madárfiókáknak az elengedésüket követően gyakorlatilag alig van esélye a hosszú távú túlélésre. Hiszen mi csak "etetőgépek" lehetünk, nem taníthatjuk meg a fiatal madaraknak az életben maradáshoz szükséges táplálékkeresési és egyéb nélkülözhetetlen ismereteket. Ráadásul gyakran az általunk biztosított táplálék sem megfelelő, ami csont- és tollnövekedési, vedlési problémákat okozhat, ezzel is csökkentve a fióka túlélési esélyét.
A fekete rigó preparált hím példányát a Zöld teremben és a Természetbúvár teremben is megszemlélhetjük. A felnőtt hím tolla fekete, szeme körül sárga karikát visel, csőre is élénksárga. A tojó ezzel szemben barna, csőre színe nem feltűnő, a fiatalok is barnák. A hím messze hangzó éneke közismert. Forgalmas nagyvárosokban előfordul, hogy az erős fény becsapja a madarakat, és kivilágított tereken, téli éjszakán is dalra fakad. fekete rigó az állandó kiállításban (fotó: Szabados Tamás) Tavasszal kertekben, parkokban a fekete rigó fiókáit is megpillanthatjuk, amint a földön üldögélnek. Ha a fióka már kitollasodott, tud ugrálni (bár repülni még nem), és nincs semmilyen sérülése, semmiképp se vigyük be a lakásba, és ne próbáljuk meg saját magunk felnevelni! A fészekbe se kíséreljük meg visszahelyezni, hiszen nem kiesett, hanem szándékosan ugrott ki. fekete rigó a Természetbúvár-teremben A fekete rigó növendék fiókái a röpképességük elérése előtt elhagyják a fészket, szanaszét szaladnak a bokrok között, és igyekeznek jól elbújni, hogy ne találják meg őket a ragadozók.
Bármely madárfaj esetében igaz, hogy a csupasz (sokszor még nem kinyílt szemű), állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű fiókák segítségre szorulnak. Ugyan ilyen alapelv, hogy a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is beavatkozást igényelnek. A pelyhes, gyakran még a fejüket is nehezen megtartó, nagyon fiatalfiókákat (kék vércse) a legjobb visszajuttatni a fészekbe, ha eznem lehetséges, emberi gondoskodásra szorulnak... A nagy(obb) testű fajok, elsősorban a gólyák és a ragadozó madarak, különösen a sasok már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá! ), ezért ha ilyen madarat találunk, rajtuk is segíteni kell. Ilyenkor az a legjobb, ha a közelben (általában a fejünk felett) többnyire megtalálható fészekbe kerülnek vissza (sokszor a Tűzoltóság vagy az ELMŰ segítségével) a fiókák. Elsősorban a települési madaraknál fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek.
Elsősorban a települési madaraknál fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek. Ilyenkor - ha úgy érezzük, hogy a fészekalj veszélyben van - szintén érdemes beavatkozni, de ezt tényleg csak akkor tegyük meg, ha esély sincs a biztonságos kirepülésre. A pelyhes, gyakran még a fejüket is nehezen megtartó, nagyon fiatal fiókákat (kék vércse) a legjobb visszajuttatni a fészekbe, ha ez nem lehetséges, emberi gondoskodásra szorulnak. A sasoknál (parlagi sas) még a fészekből kieső "anyányi" fiókák is mentésre szorulnak, mert ők csak a teljes röpképesség elérése után hagyhatják el biztonságosan a fészket. Az elmúlt években - különösen a fővárosban - megszaporodott az extrém helyeken, lapostetőkön, vagy mint a képen – erkélyen fészkelő tőkés récék száma. Arról, hogy ilyenkor mit lehet és kell tenni, itt olvashat >> (Fotók: Orbán Zoltán). Az első kérdés annak minél pontosabb meghatározása, hogy milyen korú és milyen táplálkozású madárfiókáról van szó. A legrosszabb, és szerencsére ritkább eset, hogy még csupasz és vak fiókákat találunk.
[... ] Pajzsos cankó a műtőasztalon Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[... ]